Tagszervezeteink hírei

A Kúria március 19-én elutasította a Prizma Közösség keresetét a rendőrség határozatával szemben, amely megtiltotta a Transz Láthatóság Nemzetközi Napja alkalmából március 29-re tervezett eseményt. Az ítélettel szemben a Prizma Közösség és az őket támogató jogvédő szervezetek az Alkotmánybírósághoz fordulnak, és egyúttal a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához is panaszt nyújtanak be a gyülekezési jog önkényes korlátozása miatt.

Örömhír! A 'Pécs Pride 2025 szervezőjének támogatása' elnevezésű projekttel jutottunk be a NIOK Civil Díj „Legjobb együttműködés” kategóriájának döntőjébe három másik civil jogvédő szervezettel: az Amnesty International Magyarországgal, a Magyar Helsinki Bizottsággal és a TASZ-szal közösen.

Egyenlőség, láthatóság, elfogadás. 
A Magyar LMBT Szövetség jogi-közpolitikai javaslatai a 2026-ban felálló kormányzat részére

A Prizma Közösség március 29-én, a Transz Láthatóság Nemzetközi Napja alkalmából csendes, álló tüntetést tervezett Budapest belvárosában. A Budapesti Rendőr-főkapitányság március 11-én megtiltotta a rendezvény megtartását. Az indokolás szerint a gyűlés célja a “gyermekvédelmi” törvénybe ütközik. A döntéssel sem a szervező, sem civil jogvédő szervezetek nem értenek egyet. A Prizma Közösség jogorvoslattal él.

A nem jogi elismerésének eltörlése a transznemű emberek választáson való részvételét is megnehezítette, mivel olyan személyazonosító okmányokkal kellene igazolniuk magukat, amelyen olyan nem, név és fénykép szerepelhet, amely nem tükrözi nemi identitásukat, megjelenésüket. 

Alább olyan praktikus tudnivalókat szedtünk össze, amelyek segíthetik a transznemű embereket a választójoguk gyakorlása során. 

1. Cseréld le a fényképed a személyi igazolványodon!

A Pécsi Járásbíróság is az Alkotmánybírósághoz fordult, egyben felfüggesztette a Pécs Pride szervezője, Buzás-Hábel Géza elleni büntetőeljárást. Alig egy héttel ezelőtt a Pesti Központi Kerületi Bíróság járt el ugyanígy Karácsony Gergely főpolgármester ügyében, akivel szemben a Budapest Pride kapcsán indult eljárás.

A Női Minimum aláíráskampány egy, a magyar nők legégetőbb és legáltalánosabb problémáit összegző 10 pontos (bővebb verzióban 42 pontban kifejtett) követeléscsomag, aminek célja többrétű: egyrészt terjesztésével fel szeretnénk hívni a figyelmet a nőügyekre, kiemelni azok strukturális jellegét, és azonosítani a felelősöket, tehát a döntéshozókat.

A Háttér Társaság pályázatot hirdet önkénteskoordinátor feladatkör betöltésére.

Feladatkör:

A szervezet önkéntes stratégiájának kidolgozása; a szervezet inaktív önkéntesbázisának mobilizálása; az önkéntesek, gyakornokok becsatornázása a szervezet állandó programjaiba és projektjeibe; rendezvények szervezésében való részvétel; rendezvények önkéntes igényeinek biztosítása; az önkéntesek közötti közösségépítés; önkéntesek toborzása, szervezeti jelenlétük megszervezése.

Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidős (heti 40 óra) 

Téged keresünk, ha:

Itt a lehetőség, hogy csatlakozz a Labrisz Egyesület Tabuk Nélkül oktatási önkénteseinek csapatához! Várunk mindenkit, aki (identitásától függetlenül) a szexuális és nemi kisebbségek iránt elkötelezett, tenni szeretne értük, és érdeklődik csoportoknak szóló foglalkozások tartása iránt. Meglévő önkénteseink között van egyetemista, pedagógus, egészségügyi dolgozó, pszichológus, könyvelő stb., de az mindenkit összeköt, hogy bíznak a nyitott és demokratikus oktatás-nevelés erejében. Jelentkezni 18 éves kortól lehet.

A Szimpozion Egyesület 2025 végén elnyerte a NIOK Alapítvány támogatását a Stronger Roots program társadalmi bázisépítés pályázatán. A program 2026 januárjában indult, és 18 hónapon keresztül tart. A Stronger Roots program célja, hogy növelje a civil szervezetek és hálózatok rezilienciáját, megerősítse társadalmi tőkéjüket, és beágyazza őket a közösségekbe és társadalmakba, amelyekben működnek.